Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (11)

A lovagi torna napjáig hátralevő hét nem nevezhető eseménytelennek. Azonkívül, hogy naponta érkeztek a legkülönbbfélébb vidékekről, országokból lovagok, rengeteg atrocitás volt az urak között. Na és a szolgálólányok is szerelembe estek a lovagokba, aminek a
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (10)

Felhő lovag betessékelte várának báltermébe a lovagokat, ahol síppal-dobbal-nádi hegedűvel várták őket a zenészek. Ráadásul már mindenféle finomság fel volt szolgálva a hosszú, megterített tölgyfa asztalokon. A teljesség igénye
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (9)

Amikor kitárult a kapu, s Felhő lovag ott állt teljes harci díszben, mögötte híres lovasai, azok mögött pedig felfegyverkezve a várban lakók apraja és nagyja. Ezt látva Favágó lovagnak, de Lódoktor lovagnak is inába szállt a bátorsága.
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (8)

Ugyanis azt javasolta, ahelyett, hogy tudományos kutatásba kezdenének, ki is valójában és hol is lakhat a titokzatos, egyikőjük által sem ismert Varangyőr lovag, inkább ostromolják meg az ő ősi ellenségének, Felhő lovagnak a várát. "Annyi lova, s csacsija van annak, hogy még
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (7)

Pár nap múlva, amikor már a mankót is a sarokba hajíthatta, szedelőzködni kezdett, hogy ő bíz nem marad tovább, mert mint mondta: "egy életem egy halálom, vár engem a fekete lovagok elleni csata." Ráadásul előbb még egy lovat, vagy csacsit is kell szereznie, mert gyalog azért mégsem
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (6)

Útközben betértek Lódoktor lovag várába, akiről az a hír járta, hogy már jobban ért az emberek gyógyításához, mint a lovakéhoz. Hogy ez igaz, vagy nem, egy biztos, alaposan több órán át vizsgálta Zanza lovagot. Majd egy-egy deszkához
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (5)

Mire Favágó lovag két nap alatt odavágtázott falován Zanza lovaghoz, az már eszméletlenül hevert a földön, s éppen egy róka család készült belőle falatozni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy lovagunk, aki a fekete lovagok elleni csatába készült, teljes
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (4)

De mielőtt az erdő vadjai odaértek volna lovagunk, mint aki mély álomból ébred, megdörzsölé szemét, majd körbenéze. De hiába néze, semmi különöset nem láta. Emlékezetében halványan derengett valami, hogy ő bíz Hasonszőr lovaggal el akart, vagy tán el is
Kultúra

Zanza lovag bolyongásai (3)

- Istenem, istenem mikor lesz nékem újra egy olyan hű társam, mint amilyen szegény csacskóm volt, akinek ügyetlen lóraugrási szándékomban, éppen az imént szegtem nyakát - sóhajtozott Zanza lovag. Ebben a pillanatban mellé vágtatott zöld színű lován Hasonszőr lovag,